Élménybeszámolók

Márciusi zarándoksétánk

B e s z á m o l ó
a 2024. március 23-ki zarándoksétáról
Idei második zarándoksétánkon két engesztelő kápolnát látogattunk meg Budapesten.
Elsőként a Svábhegy oldalában lévő, Kútvölgyi Boldogasszony Kápolnához vezetett utunk, ahol
Héray András atya, aki egykor a Wekerlei templom káplánjaként szolgált, jelenleg a kápolna
igazgatója, vezetett végig a kápolnán és a hozzá tartozó emlékhelyen. Tőle hallhattunk a
zarándokhely történetéről, mely szerint 1753 tavaszán egy gyermek zuhant az itt lévő kútba,
ahol csodával határos módon, a víz felszínén tudott maradni. Egy nappal később a szülei
megtalálták és kimentették. A gyermek elmondta, hogy egy álomszép néni tartotta palástján a
víztükör felett. A család a gyermek megmenekülésének emlékére Segítő Mária tiszteletére –
fából – kápolnát építtetett, amely hamarosan zarándokhellyé vált. 1970-ben Regőczy István
atya az akkor már elhagyott és rossz állapotú kápolnát kibővíttette, amit a rendszerváltás után
lebontottak, és a helyére építették 1990-ben a Magyarság Engesztelő Kápolnáját. Az eredeti
kis kápolna ennek a kápolnának a szentélye lett. András atyával mi is imádkoztunk az állandóan
jelen lévő Oltáriszentség előtt.
A csöndes kertben elidőztünk a kis lourdes-i barlangnál, majd megtekintettük Mindszenty
bíboros úr és Regőczi István atya emlékszobáját. Bennünket, zarándokokat is köszöntő hálaadó
szentmisét tartott András atya, amely így Virágvasárnapot megelőzően nagyon sokat adott az
ünnepre való készülődésünkhöz. Ezután még imádkoztunk Regőczi István atya sírjánál a
kertben, ahol a hálaadásra érkezett, vidám társaság családias vendégszeretetét is élvezhettük.
Mindenképp ajánlom, hogy keressétek fel bátran egyénileg is ezt a kápolnát, én biztosan meg
fogom tenni. Tömegközlekedéssel (a Széll Kálmán tértől a 128-as.busszal) könnyűszerrel
elérhető, így bármely napszakban betérhetünk egy rövid imára, hiszen az „engesztelő kápolna”
jellegéből adódóan reggel 7-től este 7-ig, csütörtökön pedig egész éjjel nyitva van. Ideális úti
cél az Oltáriszentség állandó és hívogató jelenlétét megtapasztalni vágyóknak.
Innen a Mária-úton gyalogoltunk – emelkedőkben bővelkedő útvonalon – a Normafánál
található Anna-réti engesztelőkápolnához. A huszadik század első felében Mária Natália nővér
személyes kinyilatkoztatás alapján indította el a Szűz Mária, a Világ Győzelmes Királynője
tiszteletét. Az ügyet Mindszenty bíboros is támogatta, amelynek része volt egy engesztelő
kápolna felépítése a budapesti Anna-réten, a Normafánál. A kápolna különleges engesztelő
helyként való létrehozását sokan és sokféle módon kérték, imádkoztak érte. A megvalósult
szerény épület a hívek adományából épült, alig 30 négyzetméteres, de nyitható oldalú, és így
szabadtéri szertartások megtartására is alkalmas misézőhely, amelyet Erdő Péter bíboros áldott
meg tavaly decemberben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén.
Igazi testi és lelki felüdülés volt zarándoksétánk ezen a szép tavaszias szombati napon,
(olyan két lelki megnyugvást hozó helyet ismerhettünk meg, amelyek a jövőben is bármikor
könnyedén elérhetőek). A kápolnáknál elcsendesedve kiszakadhattunk a mindennapok
sodrásából, míg a természetben együtt gyalogolva, vidáman beszélgetve átélhettük templomunk
közösségének összetartó erejét.
Legközelebb április utolsó szombatján a Margitszigetre megyünk, ahol a teremtett és az
épített világ szépségeiben gyönyörködve, középkori templomok maradványai között
imádkozva szeretnénk megérezni Isten békéjét.
Richter Ildikó