Hirdetések

Hirdetések okt.29-én

Évközi 30. vasárnap

1./ Közeledik mindenszentek és halottak napja. Hozzuk rendbe halottaink sírját a temetőkben, és mondassunk értük szentmisét külön és közösen is. Egész évben értük ajánljuk föl a csütörtök esti orgonás szentmiséket. A padokra kihelyeztük a cédulákat, amelyekre felírhatják az elhunyt szeretteik nevét és azokat egy tetszőlegesen megajánlott összeggel egy zárt borítékba adják le a sekrestyébe.

Az urnatemető hétfőtől csütörtökig 9 és 18 óra között lesz nyitva.

2./ Szerdán, mindenszentek parancsolt, szabadnapos főünnepén két szentmise lesz: de. 10 és este 18 órakor. Az esti után lucernáriumot tartunk a megholtakért, majd lemegyünk az urnatemetőbe egy rövid imára.

3./ Csütörtök halottak napja. A 18 órakor kezdődő szentmise keretében  templomunk énekkara Gabriel Fauré Requiemjét énekli zenekari kísérettel.

4./ Az anyaszentegyház teljes búcsút engedélyez napi egy megholtnak november 1. déltől 2-a éjfélig templom-, illetve 8-áig temetőlátogatással. Föltételei: szentáldozás (ha kell, szentgyónás is), valamint Egy Miatyánk, Üdvözlégy és Hiszekegy áhítatos elimádkozása.

5./ Első péntek Porres Szent Márton, szombat Borromei Szent Károly emléknapja, jövő vasárnap Szent Imre herceg ünnepe.