Zarándokséta – 2024. április 27, Margitsziget

Különleges szombat reggel volt. Kilenc óra előtt néhány perccel, a zarándokok találkozóhelyére menet
a szokásos hétvégi álmosság helyett valami vibrálást éreztem a levegőben. Egy kisfiú az anyukájával
sietett el mellettem, s a tér többi pontja felől is gyerekek és fiatal szüleik igyekeztek a templom felé.
Ma van az elsőáldozók első gyónása! – ütöttem képzeletben a homlokomra. Kihasználva, hogy nyitva
volt a templom, beléptem egy rövid fohászra indulás előtt. A megszokott nyugalom helyett azonban
ott is azt a különleges vibrálást éreztem. A templom homályából Rita sietett felém jó utat kívánva, a
szószék alatt pedig Endre atya hófehér haja világított. Reverendában, mosolyogva fogadta a nagy
eseményre érkező gyerekeket.
Közben a zarándokcsapat is összegyűlt. A Margitszigetre való utazásunk közben mindannyian
egy kicsit visszaemlékeztünk a saját elsőáldozásunkra, első gyónásunkra.
Bevallom, kicsit szorongtam, amikor valaki megkérdezte, hogy mit lehet csinálni zarándokként
a Margitszigeten. De az előzetes bejárás során megtapasztaltam a tavaszi természetben rejlő erőt és
optimizmust. Isten békéjét, amit szerettem volna zarándoktársaimmal is megosztani. A japánkert
vízesése, a tavacska kacsái és teknősei, a mocsárciprus éppen csak kibomlott üde levelei és a földből
törpékként kibújó léggyökerei, a harsogó zöld fű, a hatalmas platánok, és a Szent Margit sírja mellett
ölelkező mezei juhar és magaskőris Isten dicsőségét hirdette.
A zarándoksétán a békéért imádkoztunk. A zenélő kút teraszán kezdtük el tanulni a „Béke
fejedelme, szentséges Istenünk” kezdetű éneket, amit a nap folyamán több helyszínen megismételtünk.
Először a 12. századi Szent Mihály kápolnánál. Éppen a víztorony teraszán csodáltuk a körpanorámát,
amikor a városból odahallatszó déli harangszó hangjaira elimádkoztuk az Úr angyala imádságot. Rövid
pihenő után sétáltunk el a Szűzanyának szentelt Domonkos kolostorhoz (ma már csak romok), ahová
772 évvel ezelőtt érkezett Veszprémből a 12 éves Margit, IV. Béla lánya. Mivel őt szülei az ország
megmentéséért Istennek ajánlották, három éves korától a veszprémi kolostorban apácák nevelték. A
szigeti új kolostorban azonban már saját akaratából tett örök fogadalmat, önmagát ajánlva Jézusnak.
A romok közt sétálva próbáltuk felidézni a majdnem 800 éve itt élt nővérek hétköznapjait és Margit
különleges Krisztus-kapcsolatát, engesztelését családjáért, az országért. Szent Margit sírjánál is
imádkoztunk a békéért, majd tovább sétálva a szigeten, egy füves részen Kriszta vezetésével meridián-
tornát végeztünk. Testben-lélekben felfrissülve tértünk vissza a városba.
Következő zarándoksétánkon a máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikába megyünk,
Pünkösdhétfőn. Az ünnepi szentmisén való részvétel után a Remete-szurdokba kirándulunk.
Szabó Mária