Szent József Kórus

     A Kispest-Wekerle-telepi Munkás Szent József Plébánia-templom jelentős zenei hagyományokkal rendelkezik.

Már a templom felszentelése után néhány évvel, 1934. szeptember 17-én megalakult a templom első kórusa, a „Harmonia Sacra Énekkar” Hajnal József kántor vezetésével. Tőle fia Hajnal István vette át a karmester pálcát 1937-ben, majd adta tovább Somorjai József tanár úrnak, akit 1950-ben a kommunista politika kényszerített távozásra a kórus éléről.

A folytatás és mondhatnánk a kórus virágkora 1950. és 1975. között Dauner János szalézi szerzetes atya vezetése alatt köszöntött be. A legsötétebb Rákosi időkben is sikeresen működő, 70-80 fős kórus több mint 100 művet tartott a repertoárján, köztük olyan nagyszabású oratórikus kompozíciókat, mint Mozart Requiem -je, Beethoven C-dúr miséje, Haydn Nelson-miséje, Rossini Stabat Mater-e, és adták elő operaházi szólisták és alkalmi zenekarok kíséretével.

Mivel János atya „túlságosan jól működött és túl sok fiatalt vonzott maga köré” az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal) sokat zaklatta. 1975-ben nyugdíjazták és el is helyeztették innét. Ezzel a Harmonia Sacra Énekkar gyakorlatilag megszűnt, a tagság szétszéledt. Egy részük követte János atyát új állomás helyére az Egyetemi templomba. A kórusélet pedig templomunkban 15 évre „alvó állapotba” került. Ez idő alatt több karnagy is megpróbálkozott a patinás együttes maradékának életben tartásával, de nem sok sikerrel.

      Aztán a sok próbálkozás után, a nagy elődök nyomdokain mégis csak újraindult a kórusélet. Történt ugyan is 1989. végén, hogy néhány fiatal hittanos kamasz és néhány fiatalos lelkületű kevésbé fiatal szülő, – akiket Dauner János atya „kórusának szele még megcsapott” – úgy érezték, hogy nekik nagyon hiányzik a korábbi évekből megszokott karácsonyi kóruséneklés. A lelkesedésből Moldvay Józsefné próbált a rendelkezésre álló rövid idő alatt „kórust” faragni eleve azzal a kikötéssel, hogy hosszabb távon nem tudja elvállalni. Ezzel azonban a „lavina” elindult és a „lejtőn” nem volt megállás – folytatni kellett.

Itt (is) lépett be a Szentlélek Virágh József akkori káplán atya képében, aki megtalálta és ide hozta a Zeneakadémián akkoriban diplomázó fiatal zenész házaspárt, Dallos Erikát és Kaposi Gergelyt, akik elvállalták az akkor még leginkább a vágyak mezején létező kórus vezetését. Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeniük a kórusépítést. A „kóruskezdemény” lelkes volt de amatőr, Ők pedig nem csak szakértelmükkel, zenei inteligenciájukkal, hanem vidám, fiatalos személyiségük minden vonzerejével álltak bele a cseppet sem kis munkába.

       A kórusélet hosszú idejű megszakítása miatt úgy gondoltuk ez a kórus már nem ugyanaz a kórus, ezért aztán elődeink emlékét büszkén vállalva, hagyományait tiszteletben tartva új nevet keresünk magunknak. Kézenfekvő volt, hogy templomunk védőszentje, Szent József „szárnyai alá” bújjunk a névválasztással. Így alakult meg a Wekerle-telepi Szent József Kórus 1990. januárjában.

       Célkitűzésünk kezdettől fogva első sorban az egyházi év ünnepeihez alkalmazkodó templomi liturgikus szolgálat, valamint a kórusirodalom reprezentatív darabjainak hangversenyszerű előadása, de a megalakulás után hamarosan, – és nem utolsó sorban – kórusunk egy igazi jó közösséggé is vált.
Huszonöt évig vezették a Kórust. Sok sok szép liturgiai szolgálat, vendégszereplések – itthon és külföldön, zenekaros koncertek operaházi élvonalbeli szólistákkal fémjelzik munkásságukat.
Erika Vezetésével 2013-ban a Mária Rádió I. kórusversenyén ezüst diplomát nyert a Kórus.

       Vegyes kar vagyunk, létszámunk az évek folyamán 35-50 között változott. Rendszeresen heti egy alkalommal tartunk 2 órás próbát, mely szükség szerint rendkívüli szólam próbákkal és nyaranta több napos intenzív kórus-táborozással egészül ki.

Alapító kórusvezetőink, Gergely és Erika 2015-ben sokféle egyéb elfoglaltságuk miatt átadták a staféta botot Kiss Boldizsárnak, aki 2016-ban szerezte kóruskarnagyi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de már 2013-ban I. díjat és Közönségdíjat nyert a Lantos Rezső Karvezető Versenyen.

A fiatal Boldizsárt hamar megszerette a Kórus és a viszonylag rövid együtt töltött idő ellenére sok szép emlékű liturgikus szolgálat és koncert, vendégszereplés emléke fűz hozzá. Vezetésével 2019-ben, a KOTA által Keszthelyi Dalünnepen megtartott országos minősítő kórusversenyen „ARANY DICSÉRETTEL” minősítést sikerült elérni. Sajnos a covid járvány és a kényszerszünet erősen megtépázta a Kórust, Boldizsárt pedig életpályája más utakra vitte.

A Kórus vezetését 2021. őszétől Uzsaly Bence vette át.

Bence 1989-ben született Pécsett. A budapesti Zeneakadémián összesen négy szakon szerzett diplomát, kórusvezetőként, zongorakísérő- korrepetitorként, zeneismeret- és ének-zenetanárként, illetve zenekari karmesterként.

Tanulmányai befejezése óta mind a négy szakterületét folyamatosan műveli. Szerteágazó előadó-művészeti tevékenysége mellett rendszeres kutatói és publikációs tevékenységet folytat. Kedves területe a 18-19. századi zene, különös tekintettel e korok vokális és egyházi műveire. Fiatalos lendülete, széleskörű nyelvismerete és műveltsége egységes egésszé foglalja össze a különböző minőségekben végzett zenei tevékenységét.

A Szent József Kórus repertoárján több mint 120 darab szerepel, gregorián és középkori többszólamú énekek, reneszánsz motetták és misék, barokk oratórikus művek, Liszt Ferenc késői kompozíciói, Kodály és a XX.sz.-i magyar egyházzene legértékesebb alkotásai.

Ma már mi is büszkélkedhetünk nagyobb lélegzetű zenekaros darabok előadásával. Mozart Missa Brevise, Koronázási miséje, Requieme, Pergolesi Stabat Matere, Faure Requieme, Liszt Via Crucisa, J.S Bach 106-os Kantátája, Schütz Máté Passiója, mind többször és nemcsak itt a mi templomunkban hanem több helyen is elhangzott a Szent József kórus előadásában.

Kórusunk a rendszeres „itthoni” templomi liturgikus szolgálaton, és az immár hagyományossá vált karácsonyi, nagyböjti, halottak napi koncerteken kívül az elmúlt években sok helyen szerepelt bel és külföldön egyaránt. Többször is előfordult, hogy külföldi (walesi, dán, osztrák, svéd, kárpátaljai magyar) kórust láthattunk vendégül és közös koncerteken szerepeltünk, majd lehetőség szerint viszonoztuk látogatásukat.

Szerepléseink közül a teljesség igénye nélkül néhány:

  • Szent Mihály-templom (Sopron),
  • Keresztény Múzeum (Esztergom),
  • Szent Erzsébet-templom (Sárospatak),
  • Szent István-plébánia (Füzér),
  • Péter-Pál-templom (Szentendre),
  • Budapesti Városmajori Plébánia-templom,
  • Egyetemi Templom (a Szent Cecília-társaság hangversenyén),
  • Szent István Bazilika,
  • Budavári Mátyás templom,
  • Pesterzsébeti Árpádházi Szent Erzsébet templom,
  • Kispesti Nagyboldogasszony  és Jézus Szíve templom,
  • Ferencvárosi Szent Antal, és Szent Kereszt templom,
  • Táltos utcai Szent Kereszt kápolna,
  • Énekeltünk a Zsámbéki Szombatok–on és a
  • Liszt Ferenc Emlék-múzeumban több alkalommal.
  • 1994. őszén a kórus részt vett a Magyar Egyházzenei Társaság Palestrina-évfordulót ünnepelő mise-sorozatán.
  • Kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon.
  • 1998. és 2001. között négy alkalommal templomunkban megrendeztük a Szent József kórusok találkozóját.
  • Kezdettől fogva rendszeresen részt vettünk az évente megrendezett Kispesti Ökumenikus kórustalálkozókon ,
  • 2003-ban a Piliscsabai egyházzenei napok vendégei voltunk.
  • 1995.  októberében az énekkar vendége volt Budapesten a Peter Singers kamarakórus (Wales, Nagy- Britannia). Látogatásukat 1996. júliusában jól sikerült hangverseny turnéval viszonoztuk.
  • Erdélyben több alkalommal is jártunk
  • 2007 –ben Zürichben karácsonyi koncertet adtunk,
  •  a Horvátországi Vörösmarton kétszer is koncertet adtunk,
  • 2004. óta  öt alkalommal részt vettünk a Munkácsi Szent Mihály Székesegyház jótékonysági koncertjein.
  • 2012-ben az ausztriai Pulkau-ban szerepeltünk
  • 2022-ben a „Kórusok téli éjszakája” rendezvényen a Magyar Zene Házában léptünk fel

Felvételeink:

  • 1995- ben „Ünnepek Énekei” címmel adtunk ki első műsoros kazettánkat
  • 2000- ben „O magnum Misterium” címmel megjelent első CD felvételünk
  • 2002-ben „Fel nagy örömre” címmel karácsonyi CD-t készítettünk
  • Több koncertünk meghallgatható a Youtube –n.

A próbákat szerda  esténként  19 órától tartjuk

Énekelni szerető és jó közösségbe vágyó jelentkezőket szívesen fogadunk!